Tanúsítások megújításának új módszere

Mind a CIS, mind a CIT tanúsítások esetében 2020. január 1-től megszűnik a tanúsítványok érvényességének 30 napos meghosszabbítási lehetősége. Ezután minden újratanúsító vizsgát a lejáratot megelőző 6 hónapon belül lehet letenni, úgy hogy a lejárat az eredeti lejárattól számított két év legyen. Így az érvényesség nem szakad meg, és érvényességi idő sem vész el. Fontos, hogy a tanúsítottaknak, illetve a cégek oktatást szervező részlegeinek, HR osztályoknak kissé előbbre kell tervezniük.

Új disztributori megállapodás

Az IPC és a Microsolder Kft. között új, mindkét félnek korszerûbb követelményeket támasztó és jobb lehetõségeket biztosító szerzõdés jött létre. A Microsolder ezentúl az IPC tagokat a kedvezményes tagi áron szolgálhatja ki, és érdekeltté vált új IPC tagságok létesítésében is. Az IPC és a Microsolder megújította a jogosított képzési és tanúsítási központra vonatkozó megállapodását is, amely - mások mellett - a CQI rendszer alkalmazását is elõírja. 

Az IPC-6012 szabvány CIS és az IPC/WHMA-A-620 szabvány CIT szintû oktatásával bõvül tanfolyami ajánlatunk

Az IPC-6012 szabvány nem új (bár felülvizsgált verziója most jelenik meg), de világújdonság oktatására létrehozott tanfolyam. A Microsolder Kft. az elsõk között készült fel és hirdette meg ezt a képzést. 

Az IPC/WHMA-A-620 szabvány néhány évi CIS szinten történõ oktatása után a Microsolder Kft megkapta a jogot a trénerképzésre, vagyis a CIT szintû oktatásra.



JOGOSÍTOTT IPC TRÉNING ÉS TANÚSÍTÁSI KÖZPONT

A tréningek, amelyek magyar vagy angol nyelven is elérhetõk, nemzetközileg elismert tanúsítást adnak. IPC-A-610, IPC/WHMA-A620 és IPC-7711/7721 CIT (trénerképzõ) és CIS (alkalmazástechnikai szakember-képzõ), illetve IPC-A-600, IPC-6012 és IPC-J-STD-001 CIS (alkalmazástechnikai szakember-képzõ) tréningeket rendszeresen tartunk a Microsolder Kft. oktatótermében, vagy kihelyezve megrendelõinknél.

tovább

IPC SZABVÁNYOK ÉS KIADVÁNYOK

Valamennyi IPC szabvány és kiadvány megvásárolható a Microldernél. A legnépszerûbbek - így a jelenleg már magyarul is hozzáférhetõ A-610E és 7711B/7721B - raktárról kaphatók. Oldalunkon tájékozódhat a legújabb, mostanában megjelent IPC kiadványokról, hogy ne maradjon le semmirõl!

tovább